Egy izgalmas megrendelői páros, a kivitelező és a kozmetikus pár bízott meg egy remek feladattal. Egy szépségszalon belső tereit kellett közösen megálmodnunk és megvalósítanunk. Egy üzlethelyiség belsőépítészeti tervezésénél a funkcionalitás nagyobb hangsúlyt kell kapjon, mint egy lakóház tervezésénél. A lakóház egy élettér, de egy üzlethelyiség a munka tere, mely a céget is képviseli. Ezt a munkának kell alárendelni, illetve tükröznie kell a cég imázsát, arculatát is, itt lép színre az esztétika. E kettő elegyéből vegyül a siker.
A helyszín adott volt, remek fekvéssel, csodás elrendezéssel csak pár enteriőr elemet kellett a helyére illeszteni és azt a bizonyos kis pluszt elővarázsolni. A zöld és bézs felületek tökéletesen kiegészítik egymást, míg az arany keretbe foglalja mindezt. A fehér és szürke a letisztultságot, egyben a tisztaságot is jelzi a térben, mely egy szépségszalonnál nagyon fontos, ebből érződik a professzionalizmus a vendég számára. A kivitelezéshez sok egyedi tervrajz is készült az egyedi bútorokról és faldekorációs elemekről, ezek nagyban megkönnyítették a szakági munkák elvégzését, így hatékonyabb volt a munka, mely egy szoros határidejű projektnél kulcstényező.