Mit is nevezhetünk Otthonnak? Nehéz, örökérvényű kérdés, de az szép, hogy rengeteg válasz létezik rá. Éppen ez sokszínűség, ez a változatosság, ami a kreativitás motorja a belsőépítészetben. Ezen projekt esetén a feladatom az volt, hogy megalkossam azt a helyet, amelyet a Megrendelő joggal nevezhet otthonnak. A Megrendelők viszonylag kész építészeti tervekkel kerestek meg. A cél az volt, hogy egy otthont varázsoljak belőlük.
A színvonalas tervezés mindig az igények felmérésével kezdődik, hisz minden Ügyfélnek egyedi elképzelése és elvárása van a terek használatát illetően. A tervezés elején, sok-sok beszélgetéssel, kérdéslistával és látványtervek segítségével határoztuk meg a stílus irányát, valamint a pontos igényeket. Alapvetően az alaprajz jól szervezett volt, kisebb változtatásokkal, illetve a bútorozás módosításával mindennek kellő helye lett, mely pont ott is van, ahol lennie kell. Érdekes, hogy apró, de fontos részletek megváltoztatása is milyen nagy értékű változást hozhat, amely jelentősen javítja a komfort érzetet.
A főbb helyiségek tervezése már lezárult, a kivitelezés már nagyban folyt, mikor úgy döntöttek Ügyfeleim, hogy segítséget kérnek a gyerekszobák kitalálásában is. Nagyon pörgős kislány és kisfiú, saját igényekkel és elképzelésekkel, akiket ugyanúgy kell kezelni mint a megrendelőket.
A szobák villamos kiállásait meghatároztuk, de azzal a céllal, hogy ha majd tinik, kisfelnőttek lesznek és lecserélődnek a mobilbútorok (pl. kiságyról franciaágy és éjjeliszekrényre, TV-fal, nagyobb íróasztal), akkor is minden jól funkcionáljon. A beépített elemek évek múlva is jó helyen lesznek, a falburkolatok típusa festhető, ezek és a falak színe, tapéta felületek idővel könnyen cserélhetők.